Ha megtapasztalnád Japán ezeréves tradícióit, akkor Tokió helyett Kiotót érdemes célba venned. Az egykori főváros ősi templomai, idilli zen kertjei és történelmi utcái minden évben turisták millióit varázsolják el. Szinte mindig sokan vannak, de nem ok nélkül. Kiotó a valóságban is pont olyan gyönyörű, mint a képeken. 

Azt hiszem, sosem készültem még ennyit egy utazásra, mint idén, a kiotói látogatásom előtt. A japán utam során ez volt az a helyszín, ami a leginkább érdekelt. Mivel gyakorlatilag főszezonban, cseresznyefa-virágzáskor érkeztem ide, igyekeztem a lehető legokosabban megtervezni az útitervet, hogy minden fő látnivalóra jusson idő és lehetőség szerint a tömeget is elkerüljem. Utóbbi nehezebbnek bizonyult, mint gondoltam, de a város így is lenyűgözött. 

Kiotó 794-től közel 11 évszázadon át volt Japán fővárosa, 1868-ban azonban Meidzsi császár Tokióba tette át székhelyét. A város ennek ellenére nem állt meg a fejlődésben és kulturális jelentőségét sem vesztette el. Történelmi emlékeinek köszönhetően továbbra is japán kulturális központjának tartják. Tokióval ellentétben nem szenvedett komoly károkat a II. világháborúban. Habár Kiotó is szerepelt az atombomba lehetséges bevetési helyszínei között Henry L. Stimson amerikai hadügyminiszter javaslatára lekerült a listáról. A legenda szerint Stimson azért kardoskodott a kiotói pusztítás ellen, mert itt volt nászúton és szép emlékek kötötték a városhoz. Valójában csak jóval később járt Kiotóban és motivációit is csak feltételezni lehet.

Lényeg a lényeg, hogy Kiotó megmenekült a pusztítás elől, ma pedig másfél milliós lakosságával ez Japán kilencedik legnépesebb városa és egyik legnépszerűbb turistacélpontja. Több száz templom és megannyi történelmi emlék található itt, melyek közül 17 helyszín a világörökségi listán is szerepel. Az alábbiakban összeszedtem azokat, melyek számomra a legizgalmasabbak voltak. A neveket magyaros átírással használom, de zárójelben az angol Hepburn-féle átírást is feltüntetem.

Fusimi Inari taisa

Kiotó egyik legnépszerűbb látványossága az Inari-hegy lábánál fekvő sintó szentély, a Fusimi Inari taisa (Fushimi Inari taisha). A főcsarnoktól több útvonal is vezet a magasabban fekvő kisebb szentélyekhez. Ezek mentén közel 10000 piros, úgynevezett torii kapu sorakozik, melyeket a gabona istenének, Inarinak adományoztak. A fakapuk hátulján az adományozó neve és a dátum szerepel. A kisebbekért kb. 400000, míg a nagyobbakért akár 1 millió jent is fizethettek.

Szentély területén számos rókát ábrázoló szobor is feltűnik. A sintó isteneknél gyakori, hogy egy állat képében is megjelennek vagy éppen egy állatot használnak üzenetküldőként. Inari esetében ez egy fehér róka, amely a hiedelem szerint láthatatlanul közlekedik a környék erdeiben.

Népszerű látványosság révén rengeteg ember látogat el ehhez a szentélyhez. Én reggel 9 óra körül érkeztem és már ekkor is egészen nagy tömeggel szembesültem, különösen a főcsarnok körül. Szerencsére a hegyoldalban felfelé haladva egyre kevesebben voltak, így egyes szakaszokat teljes nyugalomban lehetett bejárni. Sőt, még álmaim fotóját is sikerült elkészítenem a piros kapuk alatt. 

Ginkakudzsi

Az Ezüstpavilon templomát, vagyis a Ginkakudzsit (Ginkakuji) Asikaga Josimasza sógun építette 1482-ben. Japán vezetőjét nagyapja villája, a szintén Kiotóban található Aranypavilon ihlette meg. Egy ehhez hasonló rezidenciát álmodott meg magának, ahova idős korában szerzetesként elvonulhat.

Ez a hely lett az úgynevezett Higasijama-kultúra központja. Ebben a közel négy évtizedben Asikaga Josimasza maga köré gyűjtötte és patronálta a kor legnagyobb művészeit. A japán kerttervezés, tusfestés és teaszertás gyökerei is erre az időszakra vezethetők vissza. Kérésének megfelelően, halála után a rezidenciát buddhista templommá alakították. 

Az impozáns főépület mellett meseszép kertet alakítottak ki. Az úgynevezett kareszanszui (japán sziklakert) fő elemei a sziklák és azokat körülvevő homok, amely a hullámzó vizet szimbolizálja. Ezen a látogatásom alatt is szorgosan dolgoztak, hogy a hullámok tökéletesen nézzenek ki. 

Filozófusok útja

A Ginkakudzsitól Nanzendzsi templomáig vezető sétány egy csatorna mentén halad több száz cseresznyefa alatt. Nevét egy japán filozófusról kapta, aki állítólag rendszeresen meditált ezen az útvonalon. A cseresznyefa-virágzást sajnos nem sikerült itt megcsodálnom, de a sétány így is hangulatos volt.

Nanzendzsi

A 13. században alapított Nanzendzsi (Nanzenji) a japán buddhizmus egyik legfontosabb temploma. Épületei az évszázadok többször leégtek, legutóbb 1909-ben építették újjá. Érdekessége, hogy kertjében egy 1890-ben épült akvadukt (csatornahíd) is áthalad.

Csionin

A Gion felé vezető sétám során véletlenül akadtam rá erre a buddhista templomra. Nehéz volt nem észrevenni, hiszen hatalmas bejárata van. Az 1619-ben épült úgynevezett szammon 24 méter magas és 50 méter széles, ezzel pedig a legnagyobb ilyen épület Japánban.

Ninenzaka és Szannenzaka

Kiotó leghíresebb sétálóutcái, a Ninenzaka és a Szannenzaka (Sannenzaka) mentén tradicionális faszerkezetű házak sorakoznak. Az úgynevezett macsijákban (machiya) a földszinten rendszerint egy üzlethelység, míg a felső szinten a kereskedők saját lakásai voltak. A legtöbb házban ma már szuvenírbolt működik, de a Ninenzakára befurakodott egy Starbucks is.

A Szannenzakán található Kiotó egyik legtöbbet fotózott pontja. Erről a lejtős utcáról remek kilátás nyílik a város egyik jelképére, a Jakasza-pagodára (Yasaka Pagoda). A 46 méter magas torony 1440-ben épült, azóta pedig számtalan művész örökítette meg. Az én nappalim falán is lóg egy nyomat, amelyen visszaköszön.

Kijomizudera

Ha van hely, amit nem szabad kihagyni Kiotóban, akkor az a Kijomizudera (Kiyomizu-dera). Impozáns épületei egy vízesés feletti domboldalba épültek, nevének jelentése pedig „a tiszta víz temploma”. Bár ma is álló épületeinek többsége az 1600-as években épült, magát a templomot a 8. században alapították, így idősebb, mint Kiotó városa. Érdekessége, hogy az építkezés során egyetlen szöget sem használtak.

A főcsarnok egy része hatalmas cölöpökön áll egy szakadék felett. Verandájáról fantasztikus kilátás nyílik a belvárosra és a közeli hegyekre. Az Edo-korban (17-19. század) több százan vetették a mélybe magukat innen. A hiedelem szerint ugyanis, aki túléli a zuhanást, annak valóra válik a kívánsága. 1872-ben ezt a rituálét betiltották, ezelőtt azonban 234 ugrást jegyeztek fel. A merész ugrók többsége egyébként túlélte a 13 méteres zuhanást. A„fejest ugrani valamibe” kifejezés japán megfelelőjének szó szerinti fordítása is ez: „leugrani a Kijomizuderából”. 

Bambuszliget

A Kiotó szélén, Arasijama (Arashiyama) kerületben található bambuszligetet a város legnépszerűbb látványosságai között tartják számon. A fotókon valóban idillinek tűnnek a hatalmas bambuszok között vezető árnyas ösvények, a valóság azonban korántsem ilyen.

Sok helyen bambuszerdőként hivatkoznak a helyre, de a liget kifejezés sokkal találóbb, hiszen akár már 10-15 perc alatt is körbe lehetne járni az egészet. Az egyetlen dolog, ami meggátol ebben, az az ide áramló turisták tömege. Már reggel 6-kor tucatnyian fotózkodtak az ösvényeken, 9 óra körül pedig már csak lépésben lehetett haladni. Szépnek valóban szép a hely, de a zen hangulat sajnos elmaradt. Szerintem számtalan sokkal érdekesebb hely van Kiotóban, akár itt Arasijama környékén is.

Otagi Nenbucudzsi

Nagyjából félóra sétára a bambuszligettől áll a faragott kőszobrairól híres Otagi Nenbucudzsi (Otagi Nenbutsu-ji). A buddhista templomot még a 8. században alapították Higasijama kerületben, és akárcsak a legtöbb japán templomot, ezt is többször újjá kellett építeni a különböző természeti csapások miatt. 1922-ben végül Arasijamába, egy festői domboldalba költöztették. Területén több, mint ezer kőszobrot tekinthetünk meg, melyek mindegyikét egy-egy ide érkező zarándok faragott ki. 

Adasino Nenbucudzsi

A szintén Arasijamában található Adasino környéke hosszú évszázadok óta fontos temetkezési hely. Az itt álló templomot a 8. század környékén alapították és a 12. századtól viseli a Adasino Nenbucudzsi (Adashino Nenbutsu-ji) nevet. Kertjében közel 8000 Buddha-szobor sorakozik, melyek eredetileg sírkövek voltak. A területen egy rövid bambusszal határolt sétány is húzódik, ahol jellemzően jóval kevesebben vannak, mint a közeli bambuszligetben.

Tenrjúdzsi

Arasijama legnagyobb temploma a 14. században alapított Tenrjúdzsi (Tenryu-ji). Épületeivel ellentétben hatalmas kertje nagyjából eredeti formájában túlélte az elmúlt évszázadokat. Valóban látványos volt, bár akárcsak a szomszédos bambuszligetben, itt is rengetegen voltak.

Kinkakudzsi

A Kinkakudzsi (Kinkakuji), vagyis az Aranypavilon temploma Kiotó egyik leglátogatottabb helyszíne. Ez volt az a komplexum, amely a Ginkakudzsit ihlette. Akárcsak az ezüsttemplom, eredetileg ez is egy sóguni rezidencia volt, és csak később alakították buddhista templommá. Épületei többször is leégtek, legutóbb 1950-ben, 1955-ben viszont eredeti formájában építették újjá.

Császári palota

A magas falakkal körbezárt palota a japán császári család elsőszámú rezidenciájaként szolgált 1868-ig, amikor is Tokiót tették meg új fővárossá. A körülötte fekvő Kiotó Gjoen ma egy hatalmas közpark, amely különösen népszerű célpont cseresznyefa-virágzás idején. Én is itt tapasztalhattam meg először a japán szakura (a virágzás japán neve) erejét. A több száz fehérbe borult lombkorona lenyűgöző látványt nyújtott.

Nisiki Piac

A város leghíresebb piacának helyén már ezer évvel ezelőtt is rendszeresen árultak halat és különböző tengeri herkentyűket. A Kiotó konyhájaként is ismert Nisiki Piac (Nishiki Market) ma már egy öt háztömbnyi hosszan elterülő bevásárlóutca, ahol több száz étterem és üzlet sorakozik. Több helyi különlegességet is ki lehet itt próbálni, mint például a fürjtojással töltött polipot.

Szállás és közlekedés

Nagyon szerettem volna Higasijama negyedben megszállni közel a legtöbb látványossághoz, de a pénztárcám sajnos engedte ezt meg. Mivel cseresznyefa-virágzáskor jártam Kiotóban, az árak eleve magasabbak voltak az átlagosnál. Végül négy éjszakát töltöttem el itt, és a Nisiki Piachoz közel, a Kabin Koji nevű hotelben szálltam meg. A legtöbb látványosság szerencsére így is gyalogosan elérhető volt, vagy csak egy rövid buszútra volt szükség. Különösen Arasijama, a Fusimi Inari taisa és a Kinkakudzsi azok a helyek, amelyek távolabb fekszenek a belvárostól.

Akárcsak Tokióban, a buszokat és metrókat igénybe lehet venni az úgynevezet Suica kártyával. Én ezt egyszerűen hozzá tudtam adni az Apple Wallet alkalmazáshoz, így a telefonommal kényelmesen tudtam utazni. Természetesen van lehetőség az állomásokon is vásárolni ilyen kártyát. Ezt akár online, akár ott, az automatáknál lehet pénzzel feltölteni.