Japán nyüzsgő fővárosában öt nap alatt annyi inger ért, mint korában öt hónap alatt. A toronyházak lábánál, a végtelen neonfények alatt sétálva úgy éreztem magam, mintha a jövőbe teleportáltam volna, míg a hatalmas parkokban megbújó szentélyeknél egy múltbéli csodavilágba nyertem betekintést.

A hatalmas metropolisz helyén a 17. századig csak egy aprócska Edo nevű halászfalu állt. 1603-ban azonban Tokugava Iejaszu sógun ezt a települést jelölte ki székhelyeként, ezután pedig Edo gyors fejlődésnek indult. Ebben az időszakban, amelyre Edo-korként szoktak hivatkozni, a tényleges hatalmat a sógun gyakorolta, míg a japán császár pusztán reprezentatív funkciót töltött be. Közel 250 évvel később azonban Meidzsi császár felszámolta a sógunátust és radikálisan átszervezte Japánt. Reformjai részeként székhelyét Kiótóból a népesebb és központibb fekvésű Edóba helyezte.  A város ekkortól viseli Tokió nevet, melynek jelentése „keleti főváros”.

Tokió ma már a világ legnépesebb városi területe. Elővárosaival együtt lakosságszáma eléri a 40 milliót is. Ez ijesztően hangozhat, de kiváló tömegközlekedésének köszönhetően egészen könnyen navigálható, a hatalmas parkjaiba pedig bármikor el lehet vonulni, ha már elegünk van a tömegből. Rengeteg izgalmas látnivaló van itt buddhista és sintó szentélyektől ultramodern toronyházakig. Az alábbiakban összeszedtem azokat a helyszíneket, melyeket biztosan nem hagynék ki egy tokiói látogatás során.

A városrész, amely sosem alszik: Sindzsuku

Sindzsukuban található a világlegforgalmasabb állomása, a Shinjuku Station. Naponta kb. 3 és millió ember fordul meg itt, és turistaként is nagy valószínűséggel áthalad itt az ember legalább egyszer. Egy hatalmas területű, labirintus szerű állomásról beszélünk, ahol akár 20 percet is igénybe vehet a megfelelő vágány megtalálása. Sajnos ezt én is megtapasztaltam. Központi fekvése miatt én ebben a városrészben foglaltam szállást, és ez utólag is jó döntésnek bizonyult.

Sindzsuku híres a fényárban úszó utcáiról és éjszakai életéről. Az egyik legnépszerűbb helyszín a hat sikátorból álló Golden Gai, ahol apró bárokban kóstolhatunk meg helyi italokat. A legtöbb helyen alig 8-10 ember fér el összesen, így egészen családias légkör tud kialakulni. Itt kóstoltam először habu szakét (vagy másnéven habusut), amely egy déli specialitás. Különlegessége, hogy az üvegbe egy okinavai bambuszviperát is elhelyeznek.

Hasonlóan izgalmas hely az Omoide Yokocho, melynek neve nosztalgia utat (Memory Lane) jelent. Itt kicsi éttermek és street food standok sorakoznak. Több helyen árulnak itt yakotorit, vagyis nyársra húzott húsfalatkákat. A szűk utca a II. világháborút követően a fekete kereskedem egyik központja volt, ma viszont már legálisan működnek itt az üzletek.

A város egyik legrégebbi parkja, a Sindzsuku Gjoen. Az 58 hektáros területen franciakertet, angolkertet és a hagyományos japánkertet is megtekinthetünk. A park különösen népszerű célpont cseresznyefa-virágzás idején. Március végi látogatásomkor éppen csak elkezdtek kinyílni a fák rügyei, de így is fantasztikus látvány volt. A belépőjegy átszámítva kb. 3 euró.

A gyalogos átkelőjéről híres Sibuja

Tokió egyik legikonikusabb pontja Sibuya állomástól (Shibuya Station) néhány percre található. Az úgynevezett Shibuya Crossing a világ legforgalmasabb gyalogos átkelője, ahol egyszerre akár 3000 ember is megfordulhat. A forgalmas csomópontnál hatalmas reklámtáblák villognak, a lámpaoszlopokra felszerelt hangszórókból pedig J-pop, vagyis japán popzene szól.

Itt áll a Hacsikó nevű kutya szobra is. Az akita fajtájú négylábú minden este ezen a helyen várta munkából hazatérő gazdáját, egyesek szerint hónapokkal, mások szerint több mint 9 évvel annak halála után is.

Az átkelőt a magasból is meg lehet csodálni. Itt található ugyanis a város egyik legnépszerűbb kilátója, a 230 méter magasan fekvő Shibuya Sky. Ide érdemes egy hónappal korábban megvenni a jegyet, különösen, ha a naplementében szeretnénk gyönyörködni. Amit viszont nem lehet előre kiszámítani az az időjárás. Én is egy hónappal előre foglaltam helyet, és sajnos zuhogó esőben tudtam csak körbenézni. Tiszta időben állítólag a Fudzsiig is el lehet látni, én azonban még Sindzsuku toronyházait sem találtam meg a ködös és felhős időben.

A divatos Haradzsuku 

Haradzsukuról a legtöbb helyen azt olvastam, hogy egy divatos negyed, ahol rengeteg extravagánsan öltözködő fiatalt lehet elcsípni. Elképzelhető, hogy az elmúlt évtizedekben a dzsentrifikáció elhalványította ezt a hírnevet. Én sokkal inkább egy kommersz luxusmárkákat felsorakoztató bevásárló negyedként írnám le. A környék népszerű palacsinta üzleteiben azonban nem csalódtam. Az ízletes édességet a legkülönbözőbb dologgal töltik meg a gyümölcsöktől a sajttortáig.

Haradzsuku állomástól alig néhány perc sétára fekszik a város egyik legszebb sintó temploma, a Meidzsi-szentély. A reformer Meidzsi császár és felesége, Sóken császárné tiszteletére emelt templomot 1920-ban avatták fel. A II. világháborús amerikai bombázások során az épület szinte teljesen megsemmisült, később viszont eredeti formájában építették újjá.

Minato, az üzleti negyed

Milyen látnivalókat találhatunk egy irodaházakkal teli környéken? Meglepően izgalmasakat! Az első ilyen a Nezu Múzeum, amely egy kelet-ázsiai művészeti gyűjteménynek ad otthont. A többszáz éves szobrok és edények mellett egy hangulatos japán kert is található itt. A múzeum legnagyobb előnye, hogy általában tömeg sincs, így teljes nyugalomban lehet itt sétálgatni.

Minatóban áll a város egyik jelképe, a 333 méter magas Tokyo Tower. Az Eiffel-torony ihlette piros-fehér építményt 1958-ban adták át. Funkcióját tekintve egy távközlési torony, de kilátó is működik benne. Mivel én elsősorban a Tokyo Towerben szerettem volna gyönyörködni, ezért a közeli Azabudai Hills Mori JPTowert kerestem fel. Az itt található Sky Lobby remek kilátást biztosít a piros-fehér toronyra és ráadásul ingyenesen látogatható. Naplementekor elég nagy tömeg volt itt, de ezért a kilátásért így is megérte feljönni ide.

Ginza elegáns bevásárlónegyede

Ginza a világ legdrágább városrészei között van számontartva. Széles sugárútjai mentén luxusmárkák üzletei és hatalmas bevásárlóközpontok sorakoznak. Én elsősorban a híres Kabuki-za színház miatt kerestem fel. Esőnapi programként váltottunk jegyet egy matinére, amely során két tradicionális kabuki előadást tekintettünk meg. Ez egy ősi japán színházi műfaj, amely elsősorban táncos elemeiről és erős sminkjeiről ismert. Az előadások japán nyelvűek, de a jegyek mellé lehet kérni angol nyelvű leírást is.

A Császári Palota és környéke

Csijoda városrészben találhatók japán kormányzati épületei és a város egyik legfontosabb tömegközlekedési csomópontja, a Tokió pályaudvar. Innen indulnak nagysebességű Sinkanszen vonatok Japán távolabbi pontjaira.

A kerület elsőszámú nevezetessége a Császári Palota, amely az egykori Edói vár helyén épült fel. Ez az uralkodó elsőszámú rezidenciája. A palota körüli park szabadon látogatható. Cseresznyefa-virágzás idején hatalmas tömegek érkeznek ide, hogy megcsodálják a várárok mentén sorakozó fákat. Sajnos, március végi látogatásomkor még nem nyíltak ki a rügyek.

Nem messze a palotától áll a Jaszukuni-szentély, amely az 1853 óta kül- és belháborúkban elesett japánoknak állít emléket. Közel 2 és fél millió ember nevét jegyezték itt fel. Ez az egyik legellentmondásosabb templom a városban, hiszen több háborús bűnösről is megemlékeznek itt. A szentély udvarán áll a város egyik leghíresebb cseresznyefája.Ezt a fát figyeli minden évben helyi meteorológiai szolgálat, hogy bejelentse a cseresznyefa-virágzás kezdetét.

Aszakusza, Tokió legrégebbi gésa negyede

 Aszakusza elsősorban hatalmas buddhista templomáról híres. Az Aszakusza Kannon vagy Szenszódzsi (Sensōji) nevet viselő komplexumot a 7. században alapították, ezzel pedig ez Tokió legrégebbi temploma. Ahogy Tokió jelentős része, ez a templom is a II. világháborús bombázások áldozata lett. A hatalmas piros épületeket az 1950-es években építették újjá.

Ez a környék a város legrégebben működő gésa negyede is. Ma is dolgoznak itt hivatásos gésák, még ha csak kevesen is. Számos kiváló éttermet is találunk itt, ahol helyi fogásokat kóstolhatunk meg. Én az okonomiyakit próbáltam ki a Mokichi nevű étteremben. Ez a japán specialitás egy káposztás omlett, melyet ezen a helyen közvetlenül előttük, egy sütőlapon készítettek el.

Hasznos tippek 

Tokió hatalmas, de tömegközlekedéssel viszonylag egyszerűen lehet eljutni A-ból B-be. A metrók, vonatok és buszok is igénybevehetők az úgynevezett Suica kártyával. Kártyát a megállókban elhelyezett automatákból tudunk vásárolni, és itt is lehet feltölteni pénzzel. Működik egyébként elektronikus formában is, akár Apple Payen keresztül is. Érdemes készpénzt is tartani magunknál, hiszen a legtöbb utcai árusnál és kisebb üzletekben csak készpénzt fogadnak el.