Anglia egyik legtöbbet fotózott pontja, a Durdle Door
2021. november 18. írta: Magyarul Utazó

Anglia egyik legtöbbet fotózott pontja, a Durdle Door

A körülbelül tízezer évvel ezelőtt kialakult sziklakapu turisták ezreit vonzza Dorset megye partjaihoz, ahol nemcsak a festői panorámában, hanem egyedülálló kőzetekben is gyönyörködhetünk. A Jurassic Coast nevű partszakaszon közel 200 millió év története sűrűsödik össze, így nem meglepő, hogy 2001-ben a világörökségi helyszínek listájára felkerült.  

img_7032_1.jpg

A Durdle Door és környéke régóta szerepel a bakancslistámon, valahogy mégis éveket kellett várnom rá, hogy eljussak ide. A Covid-19 már kétszer is keresztülhúzta a számításaim: egy évvel ezelőtt éppen az utazásom előtt zárták le az országot, néhány hónapja pedig egyenesen a partmenti kempingből kellett hazautaznom a helyszínen megjelent vírus miatt. Akkor nagyon közel, alig néhány km-re voltam a Durdle Doortól, a szigorú szabályok miatt viszont azonnal el kellett hagynom a területet. Hátamon egy sátorral és egy heti cuccal, inkább hazafelé vettem az irányt és lemondtam a túráról. A mostani, november közepére tervezett kirándulással kapcsolatban nem tápláltam már nagy reményeket, az angol időjárás azonban a segítségemre sietett, és meseszéppé varázsolta a partmenti sétát. Az alábbiakban a legfontosabb tudnivalókat szedtem össze a lélegzetelállító túráról.

Megközelítés

Az ősmaradványokban gazdag Jurassic Coast Anglia délnyugati részén húzódik Devon és Dorset megyék területén. A partszakasz leglátogatottabb része egyértelműen a keleti, Durdle Door és Lulworth Cove közötti szakasz, melyet évente közel 200 ezer turista keres fel. Ez a terület akár néhány óra alatt is kényelmesen bejárható, autóval és busszal is egyszerűen megközelíthető.

Autóval a Lulworth Cove Visitor Centre vagy a Durdle Door Car Park felé érdemes venni az irányt. A parkolásért mindkét helyen fizetni kell, egész napra 10 font a jegy. Busszal kicsit bonyolultabb a helyzet, de nem megoldhatatlan. Mi Poole-ba érkeztünk vonattal és itt szálltunk át a Jurassic Coaster nevű helyi buszra, amely a Durdle Door Holiday Park mellett tett le minket. Ugyanez a járat Weymouth, Wool és Wareham településekről is elérhető. A menetrend és az útvonaltervező itt érhető el. A buszra 7 fonttért váltottunk napi jegyet, így pedig oda és vissza is igénybe vehettük az emeletes Jurassic Coastert. A tömegközlekedés hátránya azonban, hogy igencsak ritkán jár (különösen az őszi-téli szezonban), így jól át kellett gondolnunk a túránkat.

img_7075_1.jpg

Durdle Doortól Lulworth Cove-ig 

A Durdle Door Park Entrance nevű buszmegállótól alig tíz perc alatt eljutottunk az egyedülálló sziklakapuhoz, és meg se kellett erőltetnünk magunkat, hiszen végig lejtett az út. Néhány percre megpihentünk a partra vezető lépcsősor mellett húzódó sétánynál, ahonnan meseszép kilátás nyílt a strandra és vízből kiemelkedő Durdle Doorra, majd leereszkedtünk mészkőfalak tövében húzódó partra.

img_7061.jpg

Alig hatvan-hetven képet lőhettem és már indultunk is tovább a Lulworth Cove felé. Az emelkedőkben és lejtőkben bővelkedő túraútvonal hossza alig három km, így akár fél óra alatt is teljesíthető. Útközben elhaladtunk a Man O'War kerekded öble, majd a Stair Hole nevű sziklába vájt medence mellett.

img_7073.jpg

img_7062.jpg

Végállomásunk a Lulworth Cove nevű öböl, amelyet a hullámok szinte teljesen kör alakúra vájtak az évezredek során. Itt megpihentünk a partmenti kávézóban, majd felkapaszkodtunk a sziklafal csúcsára. Az öböl egyedülálló formája elsősorban a magasból vehető ki jól, de a partról nézve sem kelt csalódást.

img_7090.jpg

img_7076.jpg

A ritkán járó busz miatt úgy döntöttünk, hogy visszafelé is végigjárjuk a túraútvonalat és a Durdle Doornál zárjuk a napunkat. Időközben az idő is kitisztult, így teljesen más fényviszonyok között csodálhattuk meg a sziklakaput és a vele szemben húzódó festői strandot. Hiába, az angol időjárás mindig tartogat meglepetéseket.

img_7093.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarulutazom.blog.hu/api/trackback/id/tr10016757812

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása